Az alkoholista egy kisebb mérgezés
után józanul ébred. A mellette heverő üvegért nyúl, nagyot kortyol. Kicsit
meglepetten veszi tudomásul, hogy akkor sem érez semmit, miután kiürült az üveg. Tovább
iszik. Azon kapja magát, hogy elfogyott az összes pia a lakásban, de továbbra
sem érez semmit. Lemegy a boltba, hogy alkoholt szerezzen magának. Megissza, vár,
de semmi. Több nap, hónap telik el így. Kísérletezni kezd magasabb
alkoholtartalmú italokkal, nagyobb mennyiségekkel. Egyiknek sincs hatása,
mintha immunissá vált volna. Évek múlva a teste már kezdi feladni a küzdelmet a
mértéktelen szeszfogyasztással. Véreznek a belső szervei. Ő tovább iszik. Közben
a körülötte élők azt mondják, hogy baj van vele. Függő.
Kép forrása: Vertigo Média
Joe-nak
hasonló helyzettel kell megküzdenie A
nimfomániás második részében azzal a különbséggel, hogy ő nem alkoholista,
hanem mint tudjuk szexfüggő (egyébként ezt a kifejezést kikéri magának,
szívesebben nevezi magát nimfomániásnak). A Seligman-nak mesélt történet ott
folytatódik, hogy Joe nemi szerve tökéletesen érzéketlen lesz. Ekkor már Jerome-mal
él monogám kapcsolatban, sőt egy nem tervezett terhességből gyermekük is
születik. A feszültség és a frusztráltság folyamatosan fokozódik kettejük közt,
mert Joe továbbra is kielégíthetetlen szexuális étvággyal bír, amely az
érzékeinek visszaszerzéséért folytatott reménytelen küzdelemben ráadásul meghatványozódik.
Jerome szabad utat enged a nőnek, így Joe kísérletezésbe kezd.
A
második részben körülbelül ezen a ponton vesz át Charlotte Gainsbourg Stacy
Martin helyét. A színésznők cseréje
szerencsére hamar bekövetkezik, és Gainsbourg végre megtölti
tartalommal a karaktert.
A
fenti alkoholista analógiát követve a magasabb alkoholtartalmú italt Joe
számára egy ismeretlen fekete férfi jelenti. Az aktus izgalmát pedig a köztük
lévő nyelvi akadályoktól várja. A nő nem kevés fáradságot beleölve leszervezi a
randit az idegen afrikaival. A találkozás ígéretesen indul. Az izgalmat növeli,
hogy a motelbe Joe legnagyobb meglepetésére két férfi érkezik, így a
mennyiségek növelésével való kísérletezés is adott. A feszültséget
tovább fokozza, hogy a férfiak folyamatosan vitatkoznak valamin, amit sem Joe,
sem mi, nézők nem értünk (nincs feliratozva a dialógus, ennek hatására a néző is
átérzi a kiszolgáltatottságot). Vetkőztetni kezdik a nőt. Rövidesen kiderül a vita tárgya. A
szituáció meglehetősen morbid, ahogy a két fekete férfi anyaszült meztelenül, meredező
hímvesszővel áll egymással szemben, és azon tanakodnak, melyik testnyílás kié
legyen. Végül a sikertelen aktussal az érzékeinek visszaszerzése is meghiúsul. A nimfomániás
azonban nem adja fel. Ekkor kerülnek előtérbe a szexuális perverziók és devianciák.
Időközben
kiderül, hogy Seligman azért olyan jó hallgatóság Joe szexualitásban tobzódó
önvallomásához, mert a nő tökéletes ellentéte: nemcsak aszexuális, de szűz is. Azért
képes a történeteket tudományos analógiákkal, tankönyvszerű hasonlatokkal
kiegészíteni, mert azok nem hatnak rá zsigerileg. Ennek megfelelően a második részben
is bőven kapunk Triertől tanulnivalót, amelyet Seligman által közvetít.
A
nő 12 évesen átélt első orgazmusának kapcsán Seligman például szakrális
dimenzióba emeli az elmondottakat. A téma miatt kikerülhetetlen freudi
elméleteket pedig több helyütt is középpontba állítja. A perverziókkal és a
szexuális elfojtásokkal kapcsolatban Seligman explicit módon idézi Freudot,
amikor a polimorf szexualitásról tart kiselőadást. Implicit utalásként
megjelenik a két legelemibb és legősibb ösztön, az élet- és a halálösztön, amelyek a szado-mazochizmus kapcsán merülnek fel. Ehhez hasonló módon kerül képbe a kasztrációs félelem is. A freudi elképzelésben nyílt
sebként értelmezett vaginára, Joe vérzésig, szó szerint sebesre dörzsölt nemi
szerve utal.[1]
Kép forrása: Vertigo Média
A
következő állomás az orgazmuskészség visszanyeréséhez a szadistához, egy
bizonyos K-hoz (Jamie Bell) vezet. Ennek a találkozásnak köszönhetjük a film
legerősebb és legsokkolóbb jeleneteit, amelyekben Gainsbourg hátborzongatóan
hiteles. Minden egyes izzadtságcseppjével, a félelemmel ugyanakkor
izgatottsággal teli mikrorezdüléseivel, húsba vágó feszültséget teremt. A
perverziókban való megmártózás azonban beláthatatlan következményekkel jár. A
függőség erősebbnek bizonyul az anyai ösztönöknél, és felbomlik a család
intézménye. Egyértelmű, hogy Joe az anyaságban nem tud kiteljesedni. Azt érzi,
hogy a gyermeke nem viszonozza a szeretetét. Ez a fordulat kiszámítható, szinte
várjuk, hogy mikor következik be. Trier már korábban megágyaz az
eseménynek, hiszen a természetes szülést bevallottan a szexuális érzékek esetleges
további romlása miatt kerüli el a nő. A gyermek iránti áldozathozatal
megtagadását szimbolizálja a Joe általa kért programozott császár.
A
család elvesztése után a munkahelyén is közlik Joe-val, hogy szexfüggősége
miatt nemkívánatos személynek minősül. Ultimátumot kap: mivel
társadalmilag veszélyesnek ítélik, kezeltetnie kell magát. Joe mindent megtesz.
A szexfüggők terápiás csoportját is látogatja, megpróbál a mások által jónak
vélt útra térni. Az önterápia során a magány, az elszigeteltség legsötétebb
mélységeibe merül. Az önkeresés útja önmaga újradefiniálása felé vezet. Joe beint
az összes intézménynek, hátat fordít a munkahelyének és a társadalomnak is. A
társadalmon kívülre helyezkedik, és L (Willem Dafoe) segítségével illegális pénzbehajtóként
kamatoztatja K-tól szerzett tudását.
Kép forrása: Vertigo Média
Trier
a filmben erősen tabudöntögető témákról folytat diskurzust a két főhős szűrőjén
keresztül. Ilyen például az, amikor Joe „negro”-nak nevezi a partnereit, amivel
okot ad Seligman-nak a politikai korrektség fogalmának kifejtésére. Joe a józan
paraszti ész logikája mentén érvel, amely meggyőzőbbnek hat, mint Seligman
érvei. Nem érti miért vérlázító a nevén nevezni a dolgokat. Meglepő, hogy Triert
ennek kapcsán még nem vádolták meg, hogy rasszista gondolatokat adott a
szereplői szájába. Ráadásul a pedofília témája is megjelenik, amelyről szintén elég nehéz
határsértés nélkül beszélni.
Trier
most is folyamatosan reflektál önmagára, idéz az Antikrisztusból (2009), sőt olyan botrányfilmekre is utal, mint A zongoratanárnő (2001) vagy Salo, avagy Sodoma 120 napja (1975). Az
utóbbi filmben elhangzó perverz történeteket Joe kelti életre, amikor a pénzbehajtás
során szexuális tartalmú sztorikkal akar szemmel látható hatást, sőt vallomást
kicsikarni egy „ügyfélből”.
A
visszaemlékezés történetében az utolsó csavar magyarázatot ad arra, miért és hogyan
került Joe a Seligman lakása közelében lévő sikátorba. A konklúziót Seligman összegzi
továbbra is analitikus és objektív módon. Ebben rámutat a patriarchális társadalom
azon hibáira is, miszerint ha egy nő szereti a szexet, vagy netán félrelép, akkor
azt kurvának bélyegzik, míg egy férfinál ugyanez teljesen elfogadott.
A
tökéletesen színre vitt keretes szerkezet olyannyira pontos, hogy a film
zárlatában, éppen úgy, ahogy a nyitányban, az utolsó pár képkocka elsötétedik. Nem
látjuk mi történik, csak auditív módon érzékeljük Seligman és Joe közös
éjszakájának végkimenetelét. A csattanó annak ellenére, hogy kiszámítható (már
az első rész első fél órája után lehet rá számítani), mégis tartogat
meglepetést, mert nagyot sikerül ütni vele. A végefőcím dalválasztása különösen
hatásosra sikerült, és telitalálat, hogy Charlotte Gainbourg énekli.
A
rendező A nimfomániással olyan mindenkit
érintő élethelyzetekről mesél, mint a szerelem, a féltékenység, az anyaság vagy
a magány. Egyúttal olyan örökérvényű kérdéseket is feltesz, mint amilyen nemi
identitásé. Vagy, hogy létezik-e monogám párkapcsolat? Mik az ember
fizikai és lelki tűréshatárai/korlátai? Hogy hol a nő helye a világban? Vagy,
hogy a függő társadalmi kirekesztése megoldást nyújt-e az addikció
problémájára? És persze beszél a választási lehetőségekről. Vállaljuk-e,
elfogadjuk-e magunkat, bármennyire rossznak is bélyegez meg minket a
társadalom? Ki tudunk-e, ki akarunk-e bújni a bőrünkből?
Kép forrása: filmnews.hu
A
film különlegessége abban áll, hogy mindezt a függőség nagyítóján keresztül
mutatja be, és a szélsőségek felé tolja el. A megvalósítás, a függőség brutálisan
valós ábrázolása vagy a pornográfia ez esetben azért nem vádolhatóak
öncélúsággal, mert azt bizonyítják, milyen hasznos eszközök is lehetnek arra,
hogy a mindannyiunkat érintő egzisztenciális problémákat sokszorosára
nagyítva, láthatóvá tegyék az emberek számára. Az általános érvényű
mondanivalóhoz Trier többnyire olyan kifejezési eszközöket választ, hogy az
örökre beégjen a tudatunkba. Ezt lehet hatásvadászatnak is nevezni, szerintem
művészi szabadság.
[1] Freud szerint a kisfiúk (egy ideig) azt gondolják, hogy minden embernek pénisze van. A női nemi szervet pedig úgy értelmezik, hogy az tulajdonképpen levágott pénisz, vagyis a vagina egy nyílt seb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése