A Vince Vaughn-Owen Wilson páros
az USA-ban nagy sikert arató Ünneprontók
ünnepében (David Dobkin, 2005) tűnt fel először. A brománcfilm a Rotten
Tomatoes oldalán 75%-ban pozitív kritikát kapott és a maga 285 millió dolláros bevételével
(talán nem túlzás azt mondani, hogy) jóval a tőle elvártó fölött teljesített.
A kettős új közös produkciója a Gyakornokok, melynek forgatókönyvét maga
Vaughn írta. A rendező Shawn Levy /Éjszaka
a múzeumban 1-2 (2006/2009), Szakítópróba
(2003)/ legújabb vígjátékában a két Pán Péter szindrómában szenvedő komédiásnak
ezúttal nem a bugyit kell ledumálnia a nőkről. Egy gyakornoki állásért kell
szembeszállniuk a náluk jóval fiatalabb informatikus zsenikkel nem is akárhol,
hanem a Google-nél. A duó ugyanazt a sztárperszónát viszi tovább, amit az első
közös filmjükben. Vaughn a hatalmas, link zabagép (akinek érthetetlen módon a
méretéből, igen a magasságából próbálnak többször is viccet csinálni, kevés
sikerrel). Wilsonnak ismét a romantikusabb vonal, a szerelmi szál jutott, amire
ezúttal (örvendetesen) kevesebb hangsúlyt fektetnek, csak mellékszálként
ágyazódik be a történetbe.
A korábban kereskedőként dolgozó Billy (Vaughn)
és Nick (Wilson) technikai analfabétaként vágja bele fejszéjét az esélytelennek
tűnő feladatba. A tét nagy, a hozzáértés kevés. A jelentkezők közül csak 5% és
csak egyetlen csapat kerülhet be. Ellenfeleik olyan huszonévesek, akik a
Facebook-on szocializálódtak. Összeáll a fura csapat. A kiöregedett lúzerekhez
négy, még náluk is furább fiatal csatlakozik. A történet tehát az x- és y
generáció közötti szakadékra épít, amit a technikai fejlődés még jobban
elmélyített. Miközben hőseink a pozícióért küzdenek és a nulláról kell felhozniuk
magukat, Nicknek még a 30-as karrierista nő meghódítására is van ideje.
Shawn Levy, aki korábban is
többnyire vígjátékokat rendezett igazán otthon van a műfajban, hiszen annak
összes jól ismert kliséjét beveti. Kiszámítható ámde könnyű szórakozást ígér a
nézőnek. Negatívum, hogy a zsáner „fajsúlyosságát” tekintve a 119 perces
játékidő kicsit hosszúnak tűnik és sajnálatos módon, szinte az összes
használható poént már a trailerben ellőtték. Az előzetesben sokat emlegetett
„on-the-line” szófordulat kimaradt, de kaptunk helyette „villámhálót”. Összességében
nem annyira vicces a film, ám az mindenképp pozitívum, hogy poénjait (a trenddel
szemben) nem az obszcenitásra vagy a trágárságra, inkább a helyzetkomikumokra
építi. Üde színfolt a filmben Will Ferrel ismételt felbukkanása, akivel Vaughn
már a Sulihuligánokban (2003) is együtt
játszott, aki megint - hasonlóan az Ünneprontók
ünnepéhez - brillíroz a tapló szerepében. Külön dicséretet érdemel a buli
jelenet, amikor a generációk- és a csapat egyesítésére tett kísérlet egy
sztriptíz bárban csúcsosodik ki. Billy és Nick megmutatják az
Iphone-mániásoknak, milyen a valódi élet, természetesen félmeztelen nők és
rengeteg alkohol kíséretében. A montázs-szekvencia egyrészt a kamerakezelés szempontjából
emelkedik ki, másrészt humor talán ebben a jelenetben érvényesül leginkább.
Ha a hasunk nem is lesz izomlázas
a nevetéstől, kapunk egy szerethetően közhelyes tanmesét az emberi kapcsolatok
fontosságáról, arról hogyan ne veszítsük el egymást a digitális világ dzsungelében.
A film hősei felelőtlen lúzerek, mégis attól szerethető figurák, hogy emberiek,
a „régi” perszonális értékrendszert képviselik. Egy újabb film az immár 40-es
férfiak felelősségvállalásáról és felnőtté válásáról megnyugtató befejezéssel.
A pozitív üzenet az x generációnak: kreativitással mindent túl lehet élni még
akkor is ha nem ismerik Harry Pottert vagy Charles Xavier professzort.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése