Valószínűleg nem fogom bennetek jó ízlésű ember benyomását kelteni, ha azzal kezdem kritikámat, hogy a magyar keresztségben A szerv (Observe and report, 2009) címen futó vígjáték azért -is- rendkívül vicces film, mert csúcsjelenetében premier plánban, felháborítóan sokáig, mondhatni töviről hegyire, a maga pőre valójában csodálhatjuk meg egy kövér, kopaszodó ember himbálózó péniszét, de a jó ízlés ezen alkotás maradéktalan élvezetét kifejezetten gátolja, így engedtessék meg, hogy mégiscsak ezzel kezdjem a szöveget. Szóban forgó szerv (igen, a magyar címadás ez esetben kifejezetten indokolt) esztétikai értéke finoman szólva is kétségbe vonható, még úgy is, ha elfogadjuk, hogy a férfiasság elsődleges szimbólumát eleve rendkívül nehéz szépen ábrázolni: nincs mit tenni, nem véletlen, hogy a művészettörténet mostohán kezeli a férfiaktokat. Nagy szerencsénkre az alkotóknak eszük ágában sincs finomkodni, a jelenet egyértelmű, pofátlan provokáció, de mint olyan, kiválóan működik: nekem potyogtak a könnyeim a röhögéstől, egy vígjátéktól pedig nem feltétlenül kell többre számítanunk.
Ronnie Barnhardt (Seth Rogen) egy bevásárló központ biztonsági főnöke. Munkáját nem pusztán lelkiismeretesen, hanem egyenesen megszállott maximalizmussal végzi, ami esetében-és közvetlen környezete számára- nem sok jóval kecsegtet, mivel Ronnie gyakorló pszichopata, mániákus depressziója enyhítésére 4-6 óránként gyógyszert kell szednie. Ezen apró hiányosságát leszámítva kedves fiú ő, munkáját valóban jól szeretné végezni, nem rajta múlik, hogy a bajokat csak tetézni képes, megoldani nem. Mikor a pláza környékén felbukkan egy, a gyanútlan vásárlókat kíméletlen pucérságával terrorizáló szatír, Ronnie megérzi a kitörés lehetőségét, tudja, hogy élete ügye áll előtte, ráadásul egy titokzatos, a boltokat éjszakánként fosztogató rabló is fenyegeti mindennapjait. Komoly nyomozásba kezd, őrületbe kergetve ezzel az áruházba érkező valódi, gyakorlott nyomozót (Ray Liotta felbukkanása mindig örömteli esemény), valamint a pláza teljes személyzetét, miközben arra is van ideje, hogy szerelmével ostromolja a gyönyörű, ám kissé könnyűvérű, enyhén butácska, de annál drogfüggőbb sminkes lányt, Brandi-t (Anna Faris imádnivalóan perverz). Minden a lehető legjobban alakul - legalábbis Ronnie alternatív univerzumában - egészen addig, míg a rendőrségre beadott jelentkezési lapját vissza nem dobják zavart elmeállapotának súlyosságára hivatkozva. Ronnie ekkor enyhén bekattan, végleg letépi a normalitás látszatát, kis híján a bűn útjára lép, hogy aztán a (rendkívül mókás) privát poklában való alámerülést követően megdicsőüljön.
Ha Ronnie szerepét Adam Sandler játszaná, ez egy nagyon rossz film is lehetne. Minden megvan benne, ami miatt utálni lehetne: idióta főhős, klisés szerelmi szál, kiszámítható fordulatok. De.
Seth Rogen olyan együgyű bájjal alakítja a teljesen őrült, örök vesztes, ráadásul környezetére akár valódi, fizikai veszélyt is jelentő figurát, amivel könnyedén elnyeri szimpátiánkat, csetlése-botlása szánni való ugyan, de egy pillanatra sem válik taszítóvá. Jody Hill rendezése, és az általa írt forgatókönyv mutat fel enyhe hiányosságokat, de olyan egyértelmű természetességgel kezeli hőseit, olyan fapofával vállalja alpáriságát, hogy megadjuk magunkat akaratának, és félredobva nyárspolgári elvárásainkat, felhőtlenül szórakozunk. Létezik egyébként egy, A pláza ásza című film is Kevin James főszereplésével, aminek sztorija gyanúsan hasonlít tárgyalt alkotásunkra, leszámítva azt az apró, de nem elhanyagolható különbséget, hogy az egyáltalán nem vicces (az Imdb szerint mindkét film 2009-es, de gyanítom, hogy Ronnie és barátai születtek előbb).
Seth Rogen olyan együgyű bájjal alakítja a teljesen őrült, örök vesztes, ráadásul környezetére akár valódi, fizikai veszélyt is jelentő figurát, amivel könnyedén elnyeri szimpátiánkat, csetlése-botlása szánni való ugyan, de egy pillanatra sem válik taszítóvá. Jody Hill rendezése, és az általa írt forgatókönyv mutat fel enyhe hiányosságokat, de olyan egyértelmű természetességgel kezeli hőseit, olyan fapofával vállalja alpáriságát, hogy megadjuk magunkat akaratának, és félredobva nyárspolgári elvárásainkat, felhőtlenül szórakozunk. Létezik egyébként egy, A pláza ásza című film is Kevin James főszereplésével, aminek sztorija gyanúsan hasonlít tárgyalt alkotásunkra, leszámítva azt az apró, de nem elhanyagolható különbséget, hogy az egyáltalán nem vicces (az Imdb szerint mindkét film 2009-es, de gyanítom, hogy Ronnie és barátai születtek előbb).
A mozinak abszolút előnyére válik enyhe amatörizmusa: bár a forgatókönyv kissé szétesik, mintha a külön-külön fergeteges jelenetek nem akarnának koherens egésszé kovácsolódni, de mégis, annyi eredetiséget és gyerekes gátlástalanságot tartalmaz, aminek nem is állna jól egy szárazabb, precízebb kivitelezés. Lehetséges (sőt, tuti), hogy engem minősít, de én nagyon tudom értékelni az olyan jeleneteket, mint a parkolóban gördeszkázó kamaszok brutális szétzavarása (gyakorlatilag agyba-főbe verése), a pszichiáternél zajló őszinte beszélgetés, vagy Brandi és Ronnie romantikus randevúja, de kiemelhető a Michael Pena által zseniálisan alakított Dennis figurájának minden jelenése, illetve a hozzá köthető csavar, ami annyira szemérmetlenül rasszista, hogy azon muszáj röhögni.
És igen. Az a bizonyos csúcsjelenet. Nem mondom, hogy minden vígjátéknak jól állna, de ebbe nagyon kellett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése