Alfonso Cuarón: Egy patetikus science fiction: Gravitáció (2013)

A kritikusok ódákat zengtek a filmről. A trailer rendkívül kecsegtető és figyelemfelkeltő volt. Arról szóltak a hírek, hogy ez nem pusztán egy sci-fi és Cuarón művét nem csak az egyedülálló technikai bravúr teszi filmtörténeti jelentőségűvé. A Gravitációt olyan kamaradrámaként írták le melyben Sandra Bullock zseniálisat alakít (legalábbis önmagához képest), a mély lélekábrázolás, a főszereplő (nő) dr. Stone belső utazása kap hangsúlyos szerepet. Izgatottan vártam a korszakalkotónak is titulált művet.

Kép forrása: Port.hu 

A film valóban professzionális. Nagyon. Amiért készült, azt tökéletesen vitte véghez és sikeresen képviseli: a látvány elképesztő. Az már sajnálatos, hogy kényszert érzek kettéválasztani a történetet és a tiszta vizualitást. Ez már önmagában nem jelent jót, mert azt bizonyítja, hogy nem működik egységként, nincs harmóniában a kettő. A film akkor lett volna igazán átütő, ha a történet szintjén is az. Így viszont nem lett olyan hatásos, mint amilyen lehetett volna. (Ez főleg azért bosszantó, mert sokat lehetett hallani róla, hogy Cuarón öt évet várt a megfelelő technikára. Ha már ekkora volt a tét, jobban is kidolgozhatták volna.) Kamaradrámához túl sok az akció, akcióhoz pedig túl patetikus. Nincs meg az igazi szintézis: nem erősíti, hanem gyengíti egymást ez a fajta műfaji keveredés. Annyira akartam, hogy a drámaiság működjön, de nem éreztem át, nem hittem el.

Egyrészt azért, mert nem szeretem az ennyire direkt utalásokat, amikor mint valami együgyűnek szinte sulykolják, hogy mire kell asszociálnom. Érthetetlen volt számomra, hogy miért kell ilyen módon hangsúlyozni a mondanivalót? „Ez itt egy metafora, látod? Sokáig fogom mutatni, hogy észrevedd!” Ez abban az egyébként bravúros és gyönyörű vágás nélküli, ám zavaróan hosszú jelenetben volt a legfeltűnőbb (és a legbosszantóbb) amikor Bullock bejut állomásra, levetkőzik és embrió pózban lebeg. Számomra túlzottan erőltetettek voltak a születés, halál és/vagy újjászületés metaforái. Pont azért nem működtek jól, mert felhívták magukra a figyelmet. Másrészt a dráma, a lélektaniság hiteltelenségének oka Bullock személye. Ezt nem fogom hosszan taglalni, mert végtelenül egyszerű: nem hittem neki, még annak ellenére sem, hogy minden korábbi szerepét félretettem és elfelejtettem. Vagyis megpróbáltam, de nem sikerült, mert nem tett érte eleget.

Cuaróntól sokat vártam, mert reméltem, hogy a film nem lesz ennyire hollywoodi, de nagyon az lett. A történet túlzottan kiszámítható, klisés, ahogy a karakterek is. Apróság, de amit végképp nem tudtam hova tenni az az, hogy egy mexikói rendező miért engedi elővenni azt a már csontig rágott történetpanelt, amiben már megint a csúnya oroszok (most nem megszemélyesítve, hanem arctalanul vannak jelen) miatt történik valami katasztrófa. Ezúttal a saját műholdjukra lőttek, ami miatt jelentős mennyiségű űrszemét került a légüres térbe és ezzel elindították az amerikai hősök megrázó kálváriáját.